Az a leggyakoribb eset - azt hiszem - hogy amikor maga a probléma szublimálásra kerül, azaz - ez úgy történik - amikor tagadják a probléma létét.
Önmagában az, hogy valaki a sérelmérôl - fájdalmáról beszél példaul egy orvos elött, gyakran nem elegendô ahhoz, hogy megértsék - ekkor az orvos sublimál. Azaz nem jut az eszébe hogy a apparátusban az orvos benyomja az empátia gombot. Csak a vizsgálatok eredményére koncentrál és nem a paciens egész hátterére gondol. - Engem is egézségesnek tartott egykor az orvos amikor nagyon rosszul éreztem magam.
A szublimálás egyik jellemzôje tehát a probléma tagadása (csak beképzeled magadnak hogy...) - már a kezdet kezdetén ez történik. Ezáltal eltér az orvos a probléma normalis megoldása sorrenjének az útjától. Ez a lépés nagyon könnyû ami nagyon leegyszerûsíti a stresszes orvos gondját. De most már mondhatod: Ne szublimáljon most nekem doktor úr!
Egy példa a szociális életbôl:
Ma nem kell éhezni, fázni és háború sincs. Sokan vannak akik mégis elégedettlenek, akiknek tulajdonképpen mindnük megvan már. Ez az elvárások elégedettlensége(legalitása). És ez az éltszínvonaltól függetlenül - a gazdag országokban is - megtörténik. Az emberek csak azt veszik észre hogy nem boldogok. A nagyobb probléma azonban az hogy éppen az elégedettlenség igazi okát a szublimálással letagadják. És változásokat követelnek...
Szublimáció:
"Egy olyan elhárító (énvédő) mechanizmus, amely során a feszültséget pozitív, konstruktív cselekedetté alakítjuk át. Ilyen a művészet vagy a sport, de ide tartoznak olyan foglalkozások, tevékenységek is, ahol a társadalom által el nem fogadott elemek (pl. agresszió) pozitívvá fordulnak át. "De az irány lehet negativ is.
