Cseh Béla tanuló évei és
pályakezdése
Szülei Cseh János és
Keserű Mária 1908. július 25-én házasodtak össze Cegléden.
Két fiúgyermekük
született, János 1909. május1-én, Béla 1910. december 14-én. Édesapja hentes
volt, katonai szolgálata után csendőr lett, szemsérülése miatt korán
nyugdíjazták.
Középiskoláit a ceglédi
Kossuth gimnáziumban kezdte és édesapja áthelyezése miatt az aszódi Petőfi
gimnáziumban fejezte be János bátyjával együtt, l928-ban érettségiztek
Aszódon.
[.....]
1928 szeptemberében
felvételt nyert Debrecenbe a Magyar Királyi Tisza István Tudomány Egyetem,
bölcsészettudomány karára. Bátyja
szintén Debrecenbe, az orvosi karra nyert felvételt, de egészségügyi okokból
átiratkozott a pedagógiai főiskolára. Így ott is együtt voltak, egy kollégiumban
laktak.
Édesapám az egyetemen
tagja volt az egyetemi zenekarnak, nagyon szépen hegedült. Tagja volt az
egyetemi labdarúgó csapatnak és a tenisz szakosztály keretein belül
teniszezett.
Egyetemi évei alatt
megismerkedett Könyves Tóth Margittal.
1930 nyarán két hónapig
Franciaországban nyelv gyakorlás céljából vasgyári munkásként
dolgozott.
Középiskolai tanári
oklevelet francia-latin szakon szerezte 1934-ben. A diploma megszerzése után nem
tudott elhelyezkedni, így magántanárként tartotta el magát. 1936 októberében a
ceglédi Kossuth Gimnáziumban kapott kisegítő óraadói tanári
állást.
Első tanítványai között
szerepelt Nagy Rezső tanár úr is, akinek itt két éven át osztályfőnöke lett,
majd tanárként mindketten Balassagyarmatra kerültek, és mint kollegák együtt
tanítottak hosszú éveken át.
2004 októberében
osztályfőnökünket Balanyi tanár urat voltunk meglátogatni Kecskeméten, aki
Balassagyarmaton tanított, de az 1956 események miatt elkényszerült városunkból.
A ceglédi Kossuth Gimnázium előtt mentünk el és kértem osztálytársaimat, hogy
pihenésképpen álljunk meg, mert én szeretném megnézni, hol tanított az
édesapám. Az iskolába belépve a hosszú
folyosón láttam meg, hogy az ott tanított és tanító összes tanár fényképe ki van
rakva, mettől meddig tanított és mit. Itt leltem édesapám fényképére is.
1936-1938 között latint-franciát és magyart tanított. Szerencsémre az igazgató
úrral is tudtam beszélni, aki rögtön elővette az akkori évkönyvet és felolvasta
édesapám adatait, feljegyzéseit, nagyon jó érzés volt hallani
róla.
1938 szeptemberében a
balassagyarmati Balassi Bálint Gimnáziumból saját kérésére áthelyezését kérte
Ceglédre Dr. Bojár János tanár úr, helyére Ceglédről Cseh Béla tanárt helyezték
ide óraadó helyettes tanárnak. Így került Balassagyarmatra
édesapám.
Ebben az időszakban
többféle társadalmi tevékenységet folytatott: az Ifjúsági Vöröskereszt Egyesület
tanár elnöke, Petőfi önképzőkör bíráló bizottság tagja, Petőfi Sportkör
pénztárosa, a labdarúgó szakosztály vezetője volt.
Az 1938-39 BBG
évkönyvben így írtak róla:
"A football szakosztály különösen szépen
működött ez évben, s ez Cseh Béla tanár lelkes odaadásának köszönhető, ki
fáradságot nem kímélve foglalkozott a fiukkal."
[...…]
Katonai szolgálatra
sportolás közben szerzett vállficam miatt nem kellett bevonulnia, csak 1944
őszén egy munka-szolgálatos századhoz Celldömölkre. 1944 decemberében
átminősítés miatt a "jutasi" altisztképző iskolához került kiképzésre
Németországba. Alakulatát 1945 márciusában otthagyta, és 1945. május 10-én
gyalogosan hazatért családjához. Német nyelv tudását itt
szerezte.
Itthon azonnal folytatta
tovább tanári működését 1949. március 22-ig.
A meghurcoltatás
évei
1949-ben már 13 éves
tanári tapasztalattal rendelkezett, 38 éves volt, megbuktatott egy hatodikos
diákot, aki bosszúból feljelentette édesapámat, ezért 1949. március 22-én a
gimnáziumban tanítás közben letartoztatták.
A népbíróság hamis vádak
alapján két tanítványa és egy városi lakos hamis tanúvallomásai alapján
édesapámat "izgatás" miatt főbüntetésül 2 év 10 hónap börtönre, mellékbüntetésül
10 év hivatalvesztésre, politikai jogai gyakorlásának felfüggesztésére, valamint
vagyona ½ részének elkobzására ítélte.
Börtönéveit az ország
több börtönében töltötte, (féltek, ha hosszabb ideig együtt vannak az elítéltek,
esetleg szervezkednek). Így a budapesti Gyűjtőben, a szegedi Csillag börtönben,
a márianosztrai börtönben raboskodott. Mint rab, állami vállatoknál fizikai
munkát végzett. A börtön évei alatt megtanult angolul, spanyolul és olaszul.
Abban az időben értelmiségiekkel volt tele a börtön: újságírókkal, írókkal,
tanárokkal stb. A napi fizikai munka után olvastak, tanultak. A dobogókői BM
üdülő építésén is dolgozott.
Erről nem lehetett
beszélni, tabu volt és most örülök, hogy lehetőségem van arra, hogy elmondjam,
miért kellett édesapámnak 34 hónapot ártatlanul leülnie.
A Történeti Levéltár
anyaga szerint az alábbi hamis tanúvallomások alapján ítélték
el.
Az egyik diák
vallomása:
A jegyzőkönyvet aláírta
l949. 03.22.
"Cseh Bélát, mint a balassagyarmati gimnázium
tanárát 2 éve ismerem. Határozottan tudom róla, hogy egy kifejezetten fasiszta
és jobb oldalú beállítottságú egyén. Ezen beállítottsága megnyilvánult a
következő esetben. A múlt hó közepe táján az időpontra már pontosan nem
emlékezem "xy" nevű barátommal együtt mentem az EPOSZ Nógrád Hont megyei
titkárságra és az iskola kapujából kifordulva láttam, hogy Cseh Béla tanár egy
általam ismeretlen, jól öltözött személlyel beszélgetett, és hallottam, hogy a
következő kijelentéseket tette. "Nem kell búsulni öregem, nem tart már sokáig ez
a kommunista rémuralom, majd az amerikaiak elintézik ezt a társaságot." Mikor
hallottam, hogy nevezett milyen irányú beszélgetést folytat, hogy végig
hallgathassam, lehajoltam és a cipőmet igazítottam meg. Így hallottam tett
kijelentéseit. Cseh kijelentéseit a velem jövő xy is
hallotta.
Megtörtént az is, hogy
mikor mi kollégisták az iskolában élő
újságot tartottunk ahová a tanárokat is
meghívtuk, én voltam aki Mindszentyvel kapcsolatban elítélése után foglalkoztam.
Mikor jellemeztem Mindszentyt mint egy hazaáruló bitangot, egy kémkedő, valutázó
és összeesküvő gazt, akkor Cseh tanár elhúzta a száját és tüntetőleg kivonult az
osztályból."
Megjegyezni kívánom,
hogy édesapám sohasem volt fasiszta beállítottságú.
A másik diák
vallomása:
A jegyzőkönyvet aláírta
1949. 03. 22.
"A balassagyarmati kollégiumban másfél éve
vagyok. Cseh Béla gimnáziumi tanárt azóta ismerem. Nevezett határozottan jobb
oldalú és fasiszta beállítottságú egyénnek ismerek. Ezen jobb oldali
magatartásáról személyesen is meggyőződtünk, amikor 1949. év február hó közepe
táján, a pontos dátumra már nem emlékezem, egyik nap estefelé xy kollégista
barátommal együtt mentünk az EPOSZ megyei titkárságára. Ekkor láttam Cseh Bélát
a gimnázium előtt egy előttem teljesen ismeretlen emberrel beszélni, és
hallottam amikor a következő kijelentéseket
tette: "Nem kell búsulni nem tart ez a kommunista rém uralom már sokáig,
mert az amerikaiak elfogják intézni ezt
a társaságot." Közvetlen mellettük a barátom lehajolt cipőjét megigazítani és én
is megálltam vele. Mikor ezt a kijelentést tette és látta, hogy mi megálltunk,
gyorsan valami másról kezdtek beszélni. Fasiszta és jobboldalú magatartása
megnyilvánult abban is, amikor egy alkalommal mi kollégisták élő újságot
tartottunk ahova a tanári kart is meghívtuk. Ekkor, amikor az előadó a
Mindszenty hazaáruló és kémkedő politikáját ismertette, már elítélése után,
ekkor Cseh Tanár egyedül felállt a többi tanár közül és egyedül tüntetőleg
kivonult a teremből."
Harmadik tanú, helyi
lakos tanú vallomása:
Jegyzőkönyvet aláírta
1949. 03. 22.
"Cseh Béla gimnáziumi tanárt már jó ideje
ismerem. Nevezettet, mint jobb oldali és fasiszta beállítottságú egyént ismerem.
Ezen jobb oldali és fasiszta magatartása megnyilvánult abban, hogy 1949. január
hónapban, a pontos dátumra már nem emlékszem, Balassagyarmaton a Neuburger féle
vendéglőben Cseh Béla tanár egy idegen férfi társaságában, asztalnál ülve a
következőkről beszélt az idegennel: "Nem tudom, hogy mire fog ez a helyzet
fordulni, de én már nem bírom ezt az intézkedéseit nézni a kommunistáknak.
Szinte tűrhetetlen, hogy minden vezető helyet ezek foglalnak el. Ezek úgy
látszik, azt hiszik, hogy ez a demokrácia örökké tart, pedig tévednek." Az
idegen ember bizonygatott Cseh tanárnak, de az halkan beszélt és azt már nem
hallottam. Ezt úgy sikerült hallani, hogy Cseh tanárnak és az idegennek az
asztalához háttal álltam egészen közel és ismerve Cseh tanár magatartását idegen
ember társaságában, gondolva arra, hogy a demokráciát gyalázza. Majd amikor
engem felismert Cseh tanár, felállt és az idegennel elhagyták a helyiséget.
Utána én is haza mentem."
Hát ezek voltak a hamis
tanúvallomások. A bíróság nem hallgatta meg édesapám védekezését, nem idézte be
azokat a tanukat, akik valódi beszélgetéseiket tanúsíthatták volna. A bíróság
pár másodperces hallgatózásból összefüggő "izgatást" fogadott el, amely gyönyörű
szép 4-5 nyomtatott szoros körmondatban teljesedett ki.
Ennek alapján született
meg az ítélet: "demokratikus államrend elleni izgatásért." A tárgyalásra nem
vezették elő, az ítéletet távollétében hirdették ki. 1952. január 29-én
szabadult a márianosztrai börtönből, miután letöltötte a 2 év 10 hónap
büntetését.
2001-ben Kovács Gábor
tanár úr az Életerő katolikus újságban leírta, hogy találkozott azzal az
osztálytársával Budapesten, egy nemzetközi rendezvényen, aki feljelentette
édesapámat. 1956 óta külföldön élő, ott jó magyarrá és kereszténnyé érett társa
első mondata így hangzott. "Még ma is
bánt a lelkiismeret, hogy hamis tanúvallomásom alapján bebörtönözték Cseh Béla
tanár urat."
Szabadulása után
hivatalvesztése miatt 1952. február 9-én a balassagyarmati Vágóhídon
helyezkedett el, adminisztrátori munkakörben, március 9-ig dolgozott ott.
Március 25-én a balassagyarmati Ingatlankezelő Vállalathoz került, ahol könyvelő
majd főkönyvelői beosztásban dolgozott.
1954. június 28-án
képesített könyvelői vizsgát tett a budapesti Számviteli Főiskolán. Több
vállalat egyesítése után a Községgazdálkodási Vállalat vezetőkönyvelője
lett.
1957 februárjában a
rendőrség izgatás gyanúja miatt ismét letartoztatta, de ügye kivizsgálása után
(nem tudtak semmit rá bizonyítani) szabadon engedték.
A Történeti Levéltárból
kikért anyagából kiderült, hogy sokan jelentettek róla, de semmi terhelőt nem
jelentettek, vagy tiszteletből, vagy, mert nem tudtak mit
jelenteni.
Visszatérés a pedagógus
pályára
Édesapám 1956 nyarán
beadta rehabilitációs kérelmét, melyet 1956 decemberében elfogadtak és 1957.
január 1-től visszahelyezték tanári állásába. Hamar visszailleszkedett,
folyamatosan osztályfőnök volt. Tanítványai szerették,
tisztelték.
Felesége súlyos (rákos)
betegsége miatt kérte nyugdíjaztatását és 1971. április 30. hatállyal
nyugállományba vonult.
Felesége halála után
1972. szeptember 4-től ismét nevelő tanár lett a fiú kollégiumban 1975. július
15-ig. Majd a Balassi Bálint Gimnáziumban 1975. szeptember 1-től 1976. június
15-ig tanított óraadó tanárként. Az egyedüllétet nehezen viselte. Szíve egyre
gyakrabban rosszalkodott.
1977 júliusában bekerült
a nógrádgárdonyi szanatóriumba egy volt tanítványa segítségével és ott 1977.
augusztus 9-én elhunyt.
Készültünk nyaralni
férjem szüleihez Debrecenbe. Kimentünk meglátogatni Gárdonyba és elköszöntünk
tőle, másnap reggel kaptuk az értesítést, hogy reggel nem ébredt fel, álmában
érte a halál. Nem gondoltam volna, hogy az elköszönés az utolsó találkozást is
jelentette.
A börtönévek megviselték
38 évesen derékba tört tanári pályája. Ártatlanul leült 2 év 10 hónapot. Soha
nem panaszkodott, ez soha nem volt téma otthon.
Református vallású révén
a városba kerülését követően azonnal bekapcsolódott a balassagyarmati Református
Egyházközség életébe, ahol gondnoki és presbiteri státuszt töltött be 1940-től
több éven keresztül, melyet szívesen végzett.
Egy volt tanítványa
miután megmenekült a haláltáborból és hazakerült Balassagyarmatra, hogy ne
maradjon le a többi osztálytársától, édesapám ingyen felzárkóztatta a
tananyagban. Viszonzásul 1966-ban hívta meg Svájcba pihenni, így hálálta meg
tanára önzetlen segítségét.
Kanadában élő volt
tanítványa "Cseh Béla alapítványt" akart létre hozni, de sajnálatos módon valaki
megtorpedózta.
Mikor a postához
kerültem, a Nemzetközi Távbeszélő Kapcsoló Központba látogattunk el. Mivel a
középiskolában franciát tanultam, a párizsi kezelő mellé álltam, és figyeltem a
munkáját. Megkérdezte, hogy honnan jöttem, mondtam, hogy Balassagyarmatról. Azt
mondta, hogy itt ül, azt Cseh Béla tanár úrnak köszönheti, aki franciára
tanította. Büszkén mondtam, hogy a lánya vagyok. De a pesti barátnőm is mesélte,
hogy Gyarmatról felkerült lányokkal találkozott, akik szintén azzal dicsekedtek,
hogy a francia tudásukat édesapámnak köszönhetik.
Hatalmas nagy íróasztala
volt, és amikor kicsi voltam, ő dolgozatokat javított esténként, én pedig az
íróasztal egyik sarkában a francia lexikont lapozgattam. Nagyon szerette, hogy
ott voltam vele.
A dolgozók gimnáziumában
is tanított, értett a matematikához, kémiához és fizikához
is.
Labdarúgás iránti
megszállottsága
Mindene volt a foci.
Minden meccsen ott volt, esőben, hóban, szélben. A Balassi Bálint Gimnázium
emlékkönyvében Sportélet a Balassiban
címszó alatt ezt írták róla: "Cseh Béla tanár úr a labdarúgás megszállottja
volt." Ő maga is kergette a labdát fiatal korában.
1942-ben letette a
játékvezetői vizsgát, vezetett meccseket is, de főleg mint intéző, edző vette ki
részét a footbal szakosztály munkájában, a gimnáziumi és a városi football
csapatban. Szívvel-lélekkel végezte munkáját. Két fiát is beoltotta a foci
szeretetére, mindkét öcsém labdarúgó játékvezető lett.
Engem is sokszor kivitt
meccsekre, vagy ha vidékre mentek focizni vitt bennünket is. Persze
teherautóval, padok voltak feltéve, azon utaztak a focisták is. Akkoriban a foci
nem a pénzről szólt, a lelkesedés, önzetlen szeretet a foci iránt volt az
irányadó.
Családi
élete
Hívatása és a foci után
jött a család. 1936. szeptember 26-án kötött házasságot Könyves Tóth Margittal
Debrecenben. Házasságukból 3 gyermek született. Margit 1939-ben, Béla 1941-ben,
István 1943-ban.
Mikor Balassagyarmatra
kerültek a Kossuth Lajos u 29-ben Harsányiéknál laktak albérletben, és csak
utána költöztek az Óváros tér 28-ba, a mostani Zeneiskolával szemben lévő
családi házba. Itt sokszor fogadtak be családokat, így, Erdélyből menekülteket,
de a háború elől menekülve bátyját és családját is. A háborút követően Antal
Zoltán református pap családját, míg sikerült a parókiára beköltözniük. A
háborút a pincében vészeltük át. A lakásban először német katonák, később orosz
katonák laktak.
Akkoriban piac volt az
utcánkban, és mindig az ablakban nézelődtünk, ez volt a legfőbb szórakozásunk.
Nagyon szerettem ott lakni, de apu letartóztatása után az Ó utca 6 számba
költöztünk, elbújva a világ szeme elől, (ez egy kis utca az Óváros tér és a
Szerb utca között), úgy gondolta anyukám, hogy ott nem fognak bántani
bennünket.
Édesapám börtönéveiben
édesanyám nem kapott sehol állást. Minket, a gyerekeket árvaházba akartak vinni,
amit édesanyám nem engedett. 9, 7, 5 évesek voltunk. Egy fillér fizetés nélkül
maradt 3 gyerekkel. Nagyon nehéz évek voltak, ha nem is szó szerint, de megettük
a csillárt, a szőnyegeket, bútorokat, könyveket (mindent eladott, hogy legyen
mit ennünk.) Az utolsó darab volt apu íróasztala, amitől nem akart megválni,
végül az is elment, mert kellett a pénz. Így is előfordult, hogy nem volt mit
vacsoráznunk, vagy nem volt zsír a kenyérre, akkor megpaprikáztuk és megsóztuk.
Nagyon nagy szegénységben éltünk. Volt úgy, hogy elfogyott a tüzelő, 20 kg-t
adtak személyenként fát, akkor, 6-kor már sorban álltunk a tüzépen, hogy időben
(7-kor nyitott) beérjünk az iskolába. 4-en 80 kiló fát kaptunk, a sorban
állásnál megfagyott a lábunk, mert akkor igazi kemény tél volt. Ezt a
favásárlást párszor megismételtük. Agyonstoppolt harisnyában, mástól kapott
kinőtt ruhában jártunk. Az értelmiség mélyen együtt érzett családunkkal,
összefogott és segített bennünket, ki mivel tudott. Volt, aki lisztet, cukrot,
burgonyát stb. hozott, titokban az éj leple alatt, mert félt mindenki, hogy egy
reakciós családot támogat. Megszervezték ebédünket, minden nap más családnál
ebédeltünk, így legalább ebédre tudtunk rendes ételt enni.
Az anyukám nagyon sokat
dolgozott, összetartotta a családot, szeretetben nevelt
bennünket.
Apu a hívatását nagyon
szerette, betegen is bement tanítani, egy napot sem hiányzott. Példát mutatott
előttünk, hivatástudatra, becsületre, szorgalomra, tisztességre, munka iránti
szeretetre, lelkiismeretre nevelt bennünket. Mint apa szigorú volt, de sosem
bántott bennünket. Ha kértük, segített mindenben.
Szerette hazáját, annak
ellenére, ami történt vele. 1956-ban megkérdezte tőlünk, hogy disszidáljunk-e,
az egész család egységesen döntött, hogy maradunk. Nagyon örült, ezt várta
tőlünk, azt mondta.
Kertészkedett, a
szomszéd telken szemétdomb volt, amelyből nagyon szép kertet varázsolt, fákat,
bokrokat ültetett és megtermeltük a konyhára való
zöldségeket.
Nagyon sokat dohányzott,
napi 100 Munkás volt az adagja. Szerette a társaságot, a Palóc és a Balassa volt
a kedvenc törzshelye, itt engedte ki a gőzt, házmestert
ivott.
Amikor temetésre kellett
menni Ceglédre, bizony a vonatköltséget nehezen teremtette elő anyu, így Pisti
öcsémet betanította, hogyha megkérdik hány éves, mondja, hogy 5. Nem volt baj,
odafelé, visszafelé már Gyarmathoz közeledtünk, alig volt utas a kocsiban, mikor
jött a kalauz, és kérdezte Pistike hány éves vagy? Hát az én kis öcsém rávágta,
hogy 6, de vonaton 5. Szegény anyukám majd elsüllyedt szégyenében, szerencsére
ezek a vasutasok mind focisták voltak, jól ismerték a családot, így semmi
probléma nem volt, csak az anyukám érezte magát
kellemetlenül.
Munkára neveltek
bennünket. Mindent megragadtunk, amiből pénzt lehetett csinálni. Én kislány
koromban orgonát árultam a piacon, leveleket hordtam ki cégek megbízásából,
gimnazista koromban pedig takarítónő voltam minden nyáron, a két öcsém pedig
vagonokból téglát raktak ki éjjelente.
Sok pofont kaptunk az
élettől. Én népművelő-könyvtár szakos szakközépiskolába szerettem volna menni,
nem vettek fel, még a Balassiba is később kezdhettem meg a tanulást, mert onnan
is elutasítottak először. Pista öcsém Repülőtiszti iskolába szeretett volna
menni, "helyhiány miatt" utasították el, de még a házasságkötésemet is meg
akarták akadályozni, mivel a férjem katonatiszt volt. Végül is Pista öcsém
matematika, kémia szakos tanár lett. Béla öcsém szőlész-borász szakon végzett a
gyöngyösi főiskolán. Én a postához kerültem, ahol 14 évet dolgoztam, onnan a
Határőrséghez mentem, és mint személyzeti főeladó vonultam nyugállományba 20 év
munka után.
Persze ezeket az éveket
sosem hevertük ki sem anyagilag, sem lelkileg, de szorgalmas munkával élünk
szerényen, becsületesen és ez a fontos.
Volt tanárok,
tanítványok visszaemlékezései
Hogy milyen pedagógus
volt, így emlékeznek kollegái, tanítványai: (Örkényi Zsuzsa - nyugdíjas
tanárnő)
("Cseh Béla tanár Úr kollégámnak meghatározó
szerepe volt életemben, hiszen tanári pályámat a balassagyarmati Balassi Bálint
Gimnáziumban kezdhettem 1969 szeptemberében. Négy esztendőt töltöttem a patinás
falak között, és kiváló, nagy tudású kollégák mellett.
Cseh Béla - Béla
bácsinak szólítottuk akkor még huszonévesen - szeretettel fogadott, azonnal
kollégájaként kezelt, engem, az ő nemzedékénél sokkal kisebb kompetenciájú
tanárt - /!/, azonnal ideadta az összes tanmenetét, amely által megkímélődtem az
év eleji tollrágástól, legalább francia nyelvből. A tanmenetek megismertetésén
kívül sok tanácsot is adott az oktatáshoz. Ő maga nagyon jól tudott franciául és
úgy tanított, hogy a minőség elve érvényesüljön. Minőségre törekedett
mindenben.
Mikor odakerültem, a
mintegy 16 osztály számára hatalmas táblán készítették el az órarendet, minden
kollégának külön színekkel, az év elején "sakkozásra" szorulva az ütközések
miatt. Egy ízben megtudtam a
kollégáktól, hogy az ezt megelőző két évtizedben megszakítás nélkül Béla bácsi
készítette az iskola órarendjét, egy A4-es lapon golyóstollal írta 35 tanár
beosztását, de soha nem kellett hiba miatt megváltoztatni. Hibátlan volt mindig.
Ugyancsak hibátlanul dolgozott az érettségik idején jegyzőként. Két osztályt is
felvállalt egyszerre, hatalmas adminisztrációs munka volt, ám Béla bácsinál
minden egyezett. Ezt soha nem felejtem el.
Társasági ember volt,
többször poharazgattunk együtt a Palócban, fájdalmas emlékek ezek, bár régen
volt, megőriztem őket.
Kedélyét elborította
szeretett feleségének súlyos betegsége, majd halála. Soha nem tudta
kiheverni.
Nem tudom, régi
tanítványaiban mennyire tudatosultak tanári és emberi kiválóságai,
Balassagyarmat értékességét meghatározó személyisége. Szeretném tudni, hogy még
inkább, mint bennem."
Egy másik kolléga így
irt róla: (Kovács Ferenc - nyugdíjas tanár)
"Az órarendet Cseh Béla készítette. Komoly és
hosszadalmas munka volt. "Béla bácsi" - így neveztük mi fiatalok - ezt
elvállalta társadalmi munkában. Augusztus 25-én volt az alakuló értekezlet,
akkor mindenkit megkérdezett milyen kívánsága van az órarenddel kapcsolatban. Én
kezdő tanárként megkérdeztem - milyen kívánságok szoktak lenni? - „Van, aki azt
kéri, ne legyenek 1. és 2. órái, van, aki épp az ellenkezőjét kéri: ne legyenek
5. 6. órái. Van, aki nem szereti a
lyukas órákat, más annak örül, ha vannak. Ezek rendre közömbösítik egymást. Ezeket én figyelembe veszem és egész sok
kívánság teljesül. Ezzel én örömet
szerzek kollégáimnak, közben magamnak is megcsinálom a legjobb órarendet." 1968-ban érettségi vizsga jegyzőjének Cseh
Bélát kértem fel. Példásan végezte ezt a munkát, meg volt hozzá a rutinja. Az
adminisztrációt pontosan szakszerűen végezte.
Nagy sportbarát volt. A
focit különösen szerette. A sportkör könyvelését is ő végezte. Igazi
önmegvalósítást az jelentett neki, amikor a Balassiban francia tagozatos
osztályok indultak. Heti 6 órában
taníthatott franciát. Osztályfőnökséget
is vállalt. Lezser eleganciával tanított. A fontoskodást, a tanítványok
szívatását kerülte. Partnernek tekintette tanítványait. Ő nem dorgált, nem
szívesen büntetett. Reálisan értékelte tanítványai tudását. Megkövetelte, hogy
folyamatosan tanuljanak. Szerette a bort, de soha nem láttuk illuminált
állapotban, tartotta a mértéket. Egy érdekes mondatát idézem: "Én a kolbászt
szeretem, attól sosem vagyok másnapos, a bort is szeretem, azt meg nem kell a
fogam közül kipiszkálnom."
Szintén kollégája így
irt róla: (Rozmán Vilmos - nyugdíjas tanár)
"1960 szeptemberében találkoztam először Cseh
Béla bácsival, aki mindjárt a "szárnyai" alá vett, mint fiatal pedagógust.
Barátságunkat erősítette, hogy nagy érdeklődést tanúsított a sport iránt. Főleg
a labdarúgás érdekelte. Ő volt labdarúgó szakosztály vezetője, edzője és
gondnoka egy személyben. Ő irányította a szakosztályt a megyei középiskolás
bajnokságokra. A kevés mérkőzés miatt megszervezte a szomszédos falvak
csapataival való találkozást is. Ezek a meccsek nagy élményt nyújtottak lovas
kocsikkal, vagy traktorral és pótkocsival szállítottak minket oda-vissza. Az
érettségi találkozókon visszatérő volt diákjaink még ma is nagy szeretettel
emlegetik ezeket a labdarugó találkozókat.
Megemlíteném még a Béla
bácsi által szervezett vasárnaponkénti találkozót. Minden vasárnap 11 órakor
volt találkozó a "Palóc vendéglőben". Egy- másfél óráig tartott. Ez volt a
"BÖBE" a Balassagyarmat Öreg Barátok Egylete. A megjelenés kötelező volt. Béla
bácsi részt vett a városi sportkör labdarugó szakosztályának életében
is."
Egykori tanítványa így
irt édesapámról: (Dr. Patakiné Holik Katalin)
"A gimnáziumban a francia nyelv tanulását
választottam. Nagy izgalommal vártuk az első órát és Cseh Béla tanár urat, akit
addig nem ismertünk. Egyszer csak belépett egy nagyon kellemes, mosolygós arcú,
középtermetű ember, és franciául köszönt, majd megismételte magyarul. Általában
nem ült le, hanem fel-alá járkált a tábla előtt, mondta és írta a francia
szavakat. Aztán mindenkinek utána kellett mondania, leírnia. Ahogyan egyre
többet hallottam a hangját, francia kiejtését, mind gyakrabban jutott eszembe a
híres francia színész Jean Gabin. Cseh tanár úrnak pont olyan volt az orgánuma
és francia kiejtése, mint az akkor már világhírű francia színésznek, akinek
filmjeit lehetett nézni a moziban. Később viccesen emlegettem, hogy Jean Gabin
pont úgy beszél, mint Cseh Béla. Mikor előre haladtunk a francia tudással,
megtanított francia dalokra. Minden órán mindenkitől számon kérte az előző órán
tanultakat, és mindenki lelkesen tanult, soha egy rossz szó, egy büntetés nem
hangzott el az órákon. Akinek nem sikerült valami, addig ismételtette vele, amíg
megelégedhetett az eredménnyel.
Rendkívüli türelemmel és
megértéssel tanított és fegyelmezett, megszerettük és nagyon becsültük őt.
Szerettük humorát, szerettük, ha francia verseket mondott és tanított rá, pedig
nem is volt a könyvben. Érettségi után először középfokú, majd felsőfokú
nyelvvizsgát tehettem franciából. Hálás vagyok a jó Istennek, hogy Cseh Béla
volt a franciatanárom a gimnáziumban."
Egy másik tanítványa így
írt: (Nagy László)
"Cseh Béla, a nekünk jutott tanári kar
legidősebbje lett a bennünket francia nyelvben pallérozó pedagógus, aki
mackósan, aprókat lépve érkezett az első órára.
Akkor is, de azt
követően minden órán öltönyben vagy zakóban jelent meg, pulóvert sohasem
hordott. Nyakkendő is elengedhetetlen része volt az öltözködésének, jellegzetes
volt, ahogy az órákra érkezett, osztálynaplóját hóna alá csapva, könyvekkel,
szótárakkal. A nyelvtan tanítására fektette a legnagyobb hangsúlyt, az igeidők,
vonzatok, szórendek képezték számára a francia nyelv
alapzatát.
Cseh Béla tökéletesen
megfelelt annak az elképzelésemnek, amivel egy tipikus franciát, az élet apró
szépségein örökösen elcsodálkozó, de azokat a maga helyén kezelni tudó,
dörgő-morgó, de sohasem haragtartó, már javakorabeli francia úriembert
felruháztam. Maigret felügyelő alakját láttam benne, hanghordozása, mozdulatai,
járása, vonzalma a cigarettához, valljuk be néha-néha sikeres kacérkodása a
borral, mind ezt a képet erősítették.
A második év folyamán
kénytelenek voltunk elköszönni tanárunktól, Cseh Bélától is. Elment a Monsieur,
hiszen így hívtuk mi is, átadta osztályát, majd egy-két évre rá nyugdíjba
vonult, egy szerethető, jellegzetes személyiséggel lett kevesebb az iskola, és
rövidesen, halálával pedig maga a város, mi is
valamennyien."
Egy tanítványa, aki még
az 1939-es évről emlékezett rá: (Kenessey Béla)
"Cseh Béla számomra elsősorban, mint kitűnő
labdarúgó szakember maradt meg az emlékezetemben. 1939 szeptemberétől jártam
rendszeresen a Balassa TSE mérkőzéseire, s láttam, hogy a tanár úr egy
személyben intéző és edző. Fáradhatatlanul vezette csapata edzéseit s utazott
játékosaival a hétvégeken különböző helyekre. 1940 őszétől a csapat NB III.-as
lett, s 1944 őszéig váltakozó sikerrel állt helyt. A csapatban gimnazisták is
játszottak. Ők mind Cseh tanár úr felfedezettjei. Néhány név közülük. Szücs
Gábor fedezet, Varga László csatár, Lőke Ernő és Szomor Lajos fedezet, Ozsváth
János csatár, Kurtyák János hátvéd, Balázsik József kapus, Megyeri /korábban
Hodák/ István fedezet, Kövi Pál és Eszes József csatár. Ők adhatták a tanár
úrnak a "Matyi" becenevet, az 1930 -as évek jeles csatára, Cseh László
után.
Tanár urat mindig nagyra
becsültem, s emlékezetemben rokonszenves egyénisége elevenen
él."
Egy tanítványa így irt:
(Dr. Szabó András)
"Mikor egy alkalommal irodalmi színpadi
szereplésemre hivatkozva két francia óráról felmentést kértem tőle, enyhe
vállrándítással csak ennyit mondott: - Te tudod. Hogy jó tanár lehetett, arra abból
következtetek: ritkán éreztem annyira maró lelkiismeret furdalást, mint e két
kihagyott francia óra miatt. Pár év kihagyás után visszakerült a tantestületbe,
s kezdte ott, ahol abbahagyta: az igeidők fejbegyömöszölésénél. Azt hihetné az
ember, hogy a diáksághoz való viszonya ezt követően fordulatot vett: hogy
elzárkózó, elutasító magatartással hordozta eztán magában sérelmét. Nem így
történt. Úgy volt, akként járt el, ahogy Kosztolányi Novák tanár ura: magában
megbocsátott az ellene vétkezőknek. Ötéves érettségi találkozónkon minden
változatlannak mutatta őt. A régi öltönyét viselte és parázslott kezében a
cigaretta. Rá egy évre értesültünk haláláról.
Ha arra kellene választ
adnom, hogy mi volt ott, az iskolában, a diák szemmel is felmérhető érték,
ezeknek a múltból, félmúltból érkezett középosztálybeli tanárembereknek a
munkájában, gondolkodás nélkül pattan a számból a közhelyízű felelet:
életformájuk volt a tanítás.
A francia nyelv tanára
is valószínűleg ezért nem épített falat a sérelemből önmaga és az ifjúság közé,
mert tudta, a legnagyobbat kockáztatná ezzel: a számára legbecsesebb létezési
mód feladását. A századfordulós falak, melyek között fél életüket eltöltötték, a
sok értelemben peremre került kisváros és annak légköre érzékennyé tették őket a
múlt eseményeinek számba vételére. Óráik ezért lehettek az emlékezés
töredékeiben is maradandó értékűek, mert a sorsuk mögött felsejlő történelem, a
maguk mögött hagyott, de lényükben tovább vitt, megőrzött múlt ott hatott a
tanítás során is.
Mert azzal valamennyien
tisztában voltak, hogy ember és ember között, lélektől lélekig nagyon sok
szellemi útja lehet az érintkezésnek, de a közeledés legmélyebb pillanatait, az
emberség és emberiesség megméretését ez a pálya ígéri
legteljesebben."
Szintén volt tanítvány
így emlékezik: (Dr. Horváth László)
1968-ban 3. éves Szántós
gimnazistaként két barátommal megpróbáltunk franciát tanulni, nem volt egyszerű,
de végül is Cseh Béla tanár úr vállalta, hogy teljesen ingyen tanít minket
estéként felváltva valamelyikünk lakásán. Személyében meglepő módon az eleinte
mogorvának tűnő külső mögött, egy rendkívüli klasszikus műveltséggel rendelkező
nagy tudású, de mindamellett humánus igazi "EURÓPAI EMBERT" ismerhettünk meg,
aki a tanítás során sokszor hivatkozott a latin eredetű azaz a neolatin nyelvek
összefüggéseire.
Az Ő hatására kezdtem
spanyolul is tanulni, és mindig hálával gondolok rá, akitől a két nyelv alapjait
megtanulhattam"
