A filmet nem láttam de olvastam valahol róla. Azt hiszem arról szól hogy valakit otthagytak vagy elhagytak... vagy valami más miatt egyedül lett a Marson, és hogy mi lett vele. Persze csak fantázia az egész de mégis egy lehetô beszédtéma a tréningen. Gondoltam tehát, hogy ezen alkalmat kihasználva, rákérdezek erre a problémára néhányat társaim közül. Kíváncsi voltam hogy mit is fognak válaszoni erre a kérdésemre. Magamban már elôre megválaszoltam a saját véleményemet, mégpedig azt, hogy csak azt tehetném hogy imádkozzak. Hiszen...? - De mégis, mit juthat a mások eszébe? Erre lettem kíváncsi.
Megyek tehát az elsôhöz akik itt tréningeznek és az utamba jön.
Látom hogy ez egy új fiatalember, most van itt elöször a tréningen.
- Hej, mondom, engedd meg hogy tegyek fel hozzád egy nagyon furcsa, és váratlan kérdést. Nem muszáj válaszolnod, ha nem akarod. De gondoljál bele ha akarod a következô helyzetbe, tehát, mit tennél, ha teljesen egyedül hagynának téged a Mars bolygón?
- Hát erre nem voltam felkészülve. Hogy jutott ilyesmi az eszedbe? De ha már így van a dolog, akkor nem tudom hogy mit válaszoljak neked. A kérdésed kissé megdöbbentett.
És te, te mit tennél, szegezte hozzám ugyanazt a kérdést? Erre pedig én nem számítottam, és ezt mondtam, amit már elôzôleg kieszeltem.
- Hát csak imádkozni tudnék. Kevés reménnyel ugyan de vannak csodák... Ha az Isten úgy akarja akkor...
- Hallom hogy keresztyén vagy és hiszel az Istenben. Hát én is csak imádkozni tudnék az ilyen esetben. Más úgysem segíthet. Talán az angyalait küldené majd el...
És mivel külföldi volt a fiatalember, megtudtam azt is hogy a Csilébôl jött Svédbe. Nagyon örült hogy találkozhatott valakivel aki hisz Istenben, mert ez úgye ritkaság itt Svédben. Azaz hogy az Isten kerül elô mind beszélgetéstéma.
Az Isten Mindenható ugyan de... errôl majd máskor fogom faggatni ôt. A hívôk talán az Istenhez fordulnak ha bajban vannak, de itt vannak mások is.
Egy újabb alanyhoz fordultam tehát ezután a kíváncsi kérdésemmel.
folytatás köv.
Megláttam egy másik társamat, aki éppen az asztal mellé ült kicsit izzadtan pihenni egy kicsit. Régi ismerôsöm, tehát bátran rákérdezhetek.
- Hej mondom! Egy existencialis kérddésel birkózom. Élet vagy halál kérdése. És itt szeretném megtudni a véleményedet, azaz hogy mit tennél ha a Marson hagynának téged... Mit tennél ott ha teljesen egyedül maradnál?
Nem kellet soskáig várnom amig kibökte hogy "természetesen a víz után kezdenék kutatni". Teljesen kiizzadtan ült ott elöttem, és nem csoda gondoltam, ha a vízre gondolt éppen most. De ezt nem kommentáltam, csak gondoltam.
- Igen, ez észszerû! Ha van víz a Marson - mint ahogy azt kikutatták hogy van - akkor éppen a víz után nézni nem rossz gondolat, gondoltam.
Én erre a lehetôségre nem gondoltam. Gratulálok! Valójában egy nagyon okos ötlet, mert a víz a legfontosabb... mert azt tudjuk hogy inni fontosabb mint enni...
- És te? Te mit tennél olyankor? szegezte hozzám ugyanazt a kérdést. Most legyek én kíváncsi egy kicsit, mondta!
- Jól van. Éppen ezt mondtam meg ott neki is, ott annak a fiatalembernek, akitôl ugyanazt kérdeztem mit most tôled, hogy én bizony elöször és csak imádkozni tudnék. Mert csak az Isten segítségében látnám ott a lehetô esélyemet. Peresze a te válaszos elgondolkoztat.
- Értem is, mert az én esélyem ugyanakkor mégis sokkal nagyobb lenne, mert én úgye többet tudnék imádkozni, mondta nevetve.
- Ez úgy igaz, te tovább tudnál élni és rávenni a megváltót hogy könyörüljön meg rajtad. Te gyôztél, mert te okosabb vagy mint én, he he he...!
Ez a nap érdekes kezd lenni. Mert úgye ha van víz akkor több idô van könyörögni. És ki tudja a megmenekülés esélye nála igy biztosabban megnövekedhetne, nem?
Ez a társam logikája nagyon találékony volt. Még a tekintélye is megnövekedett elöttem. De most mégjobban megnôlt a kíváncsiságom - hogy most mit mond majd a harmadik társam.
folytatás köv.
Ez a társam egy beszédes fajta és ilyenkor azt kell elérnem hogy hamar térjünk a tárgyra. És nekem is menni kell hamarosan mert várnak a kényelmesebb existencialis aktivitások, basztu és stb.
- Hej, mondom, hamar mennem kell de azon töprengek hogy éppen mi a te véleményed, azaz hogy éppen te mit tennél ha kitoloncolnának a Marsra, vagy csak úgy ott hagynának téged egyedül?
- Micsoda kérdés? Hát megpobálnám kikutatni!
- Mit? De hát nem dermesztene meg a félelem? Hiszen...
- Tudom hogy nem lenne könnyû dolgom de nen nem vagyok az a félôs fajta. És hamar elkezdte mesélni hogy miért... részleteket az életébôl stb stb. - amibôl jobban megértettem ôt. Én pedig... ki ez az ember gondoltam mert a válasza mégis meghökkentett.
- De hiszen tudnod kellene hogy jön a biztos halál, attól sem riadnál vissza, próbálkoztam?
- Éppen e miatt nem félnék smert az úgysem segítene. Még mindég lehetnek lehetôségek. Amig van élet addig van...
- Igazad van, amig van élet addig van remény is, mégha teljesen reménytelen... De te mégis egy kemény fickó vagy és erre a jó válaszra nem számítottam. Te vagy a harmadik akit megkérdeztem.
A válasza elgondolkodtatott különösen azért mert valami értelmet akart szerezni az életében az ilyen kilátástalan körülmények között is.
Különbözô emberek vagyunk.
Ez a fickó a tudását akarta gyarapitani az utolsó órájában is. Majdnem irigyelni kezdtem ôt és szégyenleni magamat. A félelem érzésének áldozni utolsó pillanataimat talán nem volna a legalkalmasabb.
A Mars felderítése talán még egy megmenekülést is jelenthetne. Ez az abszolut optimizmus!
De a papok is abszolut optimisták. Az Isten sose válaszol és mégis imádkoznak.
És most szeretnék megkérdezni egy papot is.
Vége
