Az ellenséged benned van - az önsanyargató tipus.
Milyen jellemû ember vagy? Egyike vagy azoknak, akirôl azt mondják hogy segítôkész mert mindég készen állsz segíteni ha megkérnek? - De én mit látok?
Azt látom hogy nemcsak rajtad/rajtam segítesz, az ilyen ember segít másokon is, - de meddig bírja csinálni azt?
Egy ilyen tipus az egyik lányom férje is. Ô ugyanis nem képes - ez már ismeretes róla - "nem"-et mondani ha megkérik, sôt..., és most pedig kikészült és betegállományban van.
Ha a közelében élsz az ilyen tipusnak - mint most én - akkor talán hallani fogsz arról is hogy talán megbetegedet, de mi a diagnózusa, az orvosok néha azt mondják hogy kiéget.
Bizony vannak olyan emberek (férfiak vagy nôk) amelyek képesek agyonhajszolni magukat.
A hatalmaskodást ilyenkor önmagukon végzik el, amig megbetegednek.
Miért van ez az értelmetlen önsarcolás, látszólag csak azért mert nem képesek nem-et mondani a fellépô elvárásokra/kérésekre - a mélyebb magyarázatokat most hagyjuk. Amikor megkérdeztem a vômet hogy miért teszi; azt mondja, hogy élvezi ha segíteni tud. Teljesíteni akar és ebben találja az örömét.
De mi történik? A jóakarat, a segítôkézség átjuthat egy olyan ponton amikor azt érzed - ha figyelmes vagy magadon - hogy ez már nem a te életed - nem a saját életedet éled (hanem az elvárásokét). Ha ez az érzésed, ennek fellépésébôl - ha figyelnes vagy - megtudhatod hogy itt kikerültél az egyensúlyból. S hogy innen tôl kezdve destruktiv módon önmagad ellen küzdesz, magadat sanyargatod. A magad ellensége lettél - áldozattá tetted önmagadat, és azt pedig normálisan senki sem követelheti meg tôled. - Vedd a kezedbe önmagadat!
A hatalmaskodást/terrort leggyakrabban mások gyakorlolják felettünk. De ilyenkor az önmagunkból származik, maguknat önkéntesen tesszük tönkre. Erre valamikor valaki talán beprogramozott minkett hogy így tegyünk, de ez egy más kérdés. Ha tudatos az önfeláldozásunk akkor és annak van valami értelme, akkor azonban minden rendben.
Mert úgye lehet önmagában a segítôkézséget, empátiát is szeretni, de érdemes azt értelmetlenül saját magunk ellen fordítani?
De ha úgymnd ilyenképpen megerôszkolod magad akkor a jó érzéseid már nem a szívbôl fakadnak - és ekkor már vigyázni kell. Mert ha így folytatod akkor elöször stresszes leszel és azután elkeseredett talán és a végén erôtlen és kiégett. Kinek a hasznára teszed ezt?
Egy munkahelyen sokszor megesik az hogy nehéz "nem"et mondani. Ilyenkor gyakran a félelem miatt nem mer nem-et mondani a dolgozó.
De vannak olyan esetek is amikor csupán a konfliktustól való félelem teszi saját ellenségévé magát az ember. Egyszerûen nem képes vállani az érdekeit pedig megengednék a viszonyok.
És sokan vannak akik szokásszerûen - csak úgy megszokásból - válaszolnak és elfogadnak egy új feladatot anélkül hogy elôször meggondolták volna a következményeket.
Nem igaz az, hogy minden felkínált feladatra igent kell mondanod, mert úgye gyakran nem is egy parancsra adják, mert a parancs az egy más kategoria.
Próbáld meg ilyenkor a következôt:
- Kedves Péter, te nagyon ügyes vagy ..., nem tudnád elvállani ezt fontos feladatot..., kérlek!?
Válasz:
1. Én jó munkát szeretek produkálni, de sajnos nem érek rá arra ha többet vállalok magamra.
2. Most a két fontos feladat közül melyiket csináljam elôször?
Az ilyen feletek után talán jobban respektálni is fog majd a fônököd, tehát nem kell félned!
De legyél világos - ez nagyon fontos - a szavaiddal és a tested jelzéseivel is. Ha egy lehajtott fejjel mondasz nem-et, vagy egy ferdére állított fejjel, akkor nem mutatsz határozottságot és egy könnyû eset leszel a rábeszélésre. Avagy az sem jó, ha hosszasan próbálkozol egy csomó ürügyeket produkálni hogy miért nem....
Képviseld magadat, állj ott elötte magabiztosan és néz a fônököd szemébe és mond nyiltan hogy: "... sajnos nem..."
Gyakorold a tükörbe ha akarod hogy élethûen sikerüljön a fellépésed.
Persze az nagyon jó és dicséretes ha segíteni tudsz a vállalatnak vagy másokon is de törekedned kell az egyensúlyra. Neked i kell hogy legyenek saját kívánságaid, nem? Ha igent mondasz valamire akkor - akkor gondolj arra is - hogy ugyanakkor nemet is mondasz másra - és leggyakrabban a saját érdekeidre.
Tipusok az úszásban
"Az első nyolc típus a hentes (Macellarius major), a bürü-bürü (Infans simplex), a győző (Victor hungariensis és Victor enormis), az önsanyargató (Molestus ipse és Animus nihil), a kielégítetlen (Insaturabilis modernus és Amare minor), a perfekcionista (Perfectus ultra és rivalitas tempus), a meditáló (Meditativus aqua és Meditativus cervilongus) és a partizó (Converso hypersociabilis és Mortificator visualis) típusa.
A kilencedik típus, az úszó (Solvo absolvo és Resurrectus vigor) az egyetlen típus, amelyik tényleg úszik. Számára a mozgás szépsége az úszás értelme. Tudatában van annak, hogy a víz nem közeg, hanem maga az élet. Szép lenne, ha negyven év után elsajátíthatnám az úszás művészetét. Úgy gondolom, hogy jól haladok. Türelmesen de tempósan. Minden leúszott kilométerrel közelebb jutva ahhoz, amit éppen elhagytam: az áramlásban eltöltött pillanat végtelenségéhez."
Milyen jellemû ember vagy? Egyike vagy azoknak, akirôl azt mondják hogy segítôkész mert mindég készen állsz segíteni ha megkérnek? - De én mit látok?
Azt látom hogy nemcsak rajtad/rajtam segítesz, az ilyen ember segít másokon is, - de meddig bírja csinálni azt?
Egy ilyen tipus az egyik lányom férje is. Ô ugyanis nem képes - ez már ismeretes róla - "nem"-et mondani ha megkérik, sôt..., és most pedig kikészült és betegállományban van.
Ha a közelében élsz az ilyen tipusnak - mint most én - akkor talán hallani fogsz arról is hogy talán megbetegedet, de mi a diagnózusa, az orvosok néha azt mondják hogy kiéget.
Bizony vannak olyan emberek (férfiak vagy nôk) amelyek képesek agyonhajszolni magukat.
A hatalmaskodást ilyenkor önmagukon végzik el, amig megbetegednek.
Miért van ez az értelmetlen önsarcolás, látszólag csak azért mert nem képesek nem-et mondani a fellépô elvárásokra/kérésekre - a mélyebb magyarázatokat most hagyjuk. Amikor megkérdeztem a vômet hogy miért teszi; azt mondja, hogy élvezi ha segíteni tud. Teljesíteni akar és ebben találja az örömét.
De mi történik? A jóakarat, a segítôkézség átjuthat egy olyan ponton amikor azt érzed - ha figyelmes vagy magadon - hogy ez már nem a te életed - nem a saját életedet éled (hanem az elvárásokét). Ha ez az érzésed, ennek fellépésébôl - ha figyelnes vagy - megtudhatod hogy itt kikerültél az egyensúlyból. S hogy innen tôl kezdve destruktiv módon önmagad ellen küzdesz, magadat sanyargatod. A magad ellensége lettél - áldozattá tetted önmagadat, és azt pedig normálisan senki sem követelheti meg tôled. - Vedd a kezedbe önmagadat!
A hatalmaskodást/terrort leggyakrabban mások gyakorlolják felettünk. De ilyenkor az önmagunkból származik, maguknat önkéntesen tesszük tönkre. Erre valamikor valaki talán beprogramozott minkett hogy így tegyünk, de ez egy más kérdés. Ha tudatos az önfeláldozásunk akkor és annak van valami értelme, akkor azonban minden rendben.
Mert úgye lehet önmagában a segítôkézséget, empátiát is szeretni, de érdemes azt értelmetlenül saját magunk ellen fordítani?
De ha úgymnd ilyenképpen megerôszkolod magad akkor a jó érzéseid már nem a szívbôl fakadnak - és ekkor már vigyázni kell. Mert ha így folytatod akkor elöször stresszes leszel és azután elkeseredett talán és a végén erôtlen és kiégett. Kinek a hasznára teszed ezt?
Egy munkahelyen sokszor megesik az hogy nehéz "nem"et mondani. Ilyenkor gyakran a félelem miatt nem mer nem-et mondani a dolgozó.
De vannak olyan esetek is amikor csupán a konfliktustól való félelem teszi saját ellenségévé magát az ember. Egyszerûen nem képes vállani az érdekeit pedig megengednék a viszonyok.
És sokan vannak akik szokásszerûen - csak úgy megszokásból - válaszolnak és elfogadnak egy új feladatot anélkül hogy elôször meggondolták volna a következményeket.
Nem igaz az, hogy minden felkínált feladatra igent kell mondanod, mert úgye gyakran nem is egy parancsra adják, mert a parancs az egy más kategoria.
Próbáld meg ilyenkor a következôt:
- Kedves Péter, te nagyon ügyes vagy ..., nem tudnád elvállani ezt fontos feladatot..., kérlek!?
Válasz:
1. Én jó munkát szeretek produkálni, de sajnos nem érek rá arra ha többet vállalok magamra.
2. Most a két fontos feladat közül melyiket csináljam elôször?
Az ilyen feletek után talán jobban respektálni is fog majd a fônököd, tehát nem kell félned!
De legyél világos - ez nagyon fontos - a szavaiddal és a tested jelzéseivel is. Ha egy lehajtott fejjel mondasz nem-et, vagy egy ferdére állított fejjel, akkor nem mutatsz határozottságot és egy könnyû eset leszel a rábeszélésre. Avagy az sem jó, ha hosszasan próbálkozol egy csomó ürügyeket produkálni hogy miért nem....
Képviseld magadat, állj ott elötte magabiztosan és néz a fônököd szemébe és mond nyiltan hogy: "... sajnos nem..."
Gyakorold a tükörbe ha akarod hogy élethûen sikerüljön a fellépésed.
Persze az nagyon jó és dicséretes ha segíteni tudsz a vállalatnak vagy másokon is de törekedned kell az egyensúlyra. Neked i kell hogy legyenek saját kívánságaid, nem? Ha igent mondasz valamire akkor - akkor gondolj arra is - hogy ugyanakkor nemet is mondasz másra - és leggyakrabban a saját érdekeidre.
Tipusok az úszásban
"Az első nyolc típus a hentes (Macellarius major), a bürü-bürü (Infans simplex), a győző (Victor hungariensis és Victor enormis), az önsanyargató (Molestus ipse és Animus nihil), a kielégítetlen (Insaturabilis modernus és Amare minor), a perfekcionista (Perfectus ultra és rivalitas tempus), a meditáló (Meditativus aqua és Meditativus cervilongus) és a partizó (Converso hypersociabilis és Mortificator visualis) típusa.
A kilencedik típus, az úszó (Solvo absolvo és Resurrectus vigor) az egyetlen típus, amelyik tényleg úszik. Számára a mozgás szépsége az úszás értelme. Tudatában van annak, hogy a víz nem közeg, hanem maga az élet. Szép lenne, ha negyven év után elsajátíthatnám az úszás művészetét. Úgy gondolom, hogy jól haladok. Türelmesen de tempósan. Minden leúszott kilométerrel közelebb jutva ahhoz, amit éppen elhagytam: az áramlásban eltöltött pillanat végtelenségéhez."
Inga kommentarer:
Skicka en kommentar