lördag 3 december 2011

A hatalmaskodás technikája10-6

Az elvárások mint hatalmi eszköz.
A jóságos kilengült egyensúly hatalmaskodási technikája. - az elvárások gerjesztése(?)

- Hol van az egyensúly?
A kérdés bizony aktualis mert sokan nem tudják és ha tudják is kilengenek az egyesúlyból. Én is azt teszem gondolom, gyakran saját önmagamtól stresszelem magam..
Ezek a kilengések persze nem lesznek következmények nélkül.

Az önfeláldozó tipus is, de ez egy már igen kimagaslóan kilengô tipus, amely már megállt a positiv kilengés majdnem külsô posztján. Az "önsanyargatás" lett az élete. Ez nem az a tipus amely nemtud "nem"-et mondani és azért önsanyargató(talán a konfliktusfélelem miatt stb). Az önfeláldozó tipus az egy aktiv jóttevô(?) amirôl itt szó van - szeret ot tenni. - Azonban az önsanyargatásban hasonlóak ezek a tipusok.

- Kisebb nagyobb kilengések az egyensúlyból azonban nagyon gyakoriak, és hasonlóak - te sem vagy kivétel - de legjobban az extrémekbôl tanulhatunk.

A kilengés következménye egy jelzés - ekkor érezzük azt hogy felbomlott az egyensúly - mégpedig úgy hogy a kilengô zavart kelt a társai között - de persze sokan még csodálhatják is. De mégis úgy érzik magukat hogy, hogy nem tudják hogyan kell viszonyuljanak a dologhoz. - Tegyük fel hogy érdemtelenül kapsz valami ajándékot - mire gondolsz akkor? És ha megismétlôdik?

Minden embernek kell hogy legyen en felismerhetô identitása; neve, neme, foglakozása stb. Han nem is ismerünk valakit - pl az elsô találkozásunk esetén - mégis létezzik egy egyfajta elképzelésünk arról hogy melyek lehetnek a kívánságai, az emberi szügségletei stb. De egy önfeláldozó tipus zavart kelt bennünk mert - ha nem ismerjük jól - egy kérdôjel elé állít bennünket a személyével/identitásával kapcsolatban.- Kicsoda ô tulajdonképpen?
Kényes a helyzet azért is mert nem tudunk normalisan viszonyulni a "jóságához". Sôt az önfeláldozása provokálhat is bennünket az elvárások gerjesztése által, ahhoz, hogy mi is hasonlóan önfeláldozók legyünk pl vele szemben is.
Normális esetben "Ha segítettem neked/rajtad akkor elvárom hogy te is segítsél nekem."- ez lehet pl egy "megrendelt" elvárás. Ekkor megtárgyalhatjuk a dolgot és minden világos lesz.
Persze ebbôl különösen kényes dolog képzôdhet, ha a nemvárt segítség amit kaptam tulajdonképpen nem is egy jó segítség volt, hanem talán még ellenkezôleg is. Az önfeláldozó ezenkívül talán maga választotta hogy milyen "segítséget" adjon.

Ilyesmi elôfordul, példaképpen olvastam egy esetrôl amikor egy férfi megjelent a család kertjében és ott dolgozni kezdett. Egy hétig tette szótlanul ezt és utána nyomtalanul eltûnt. Az asszony megmutatta férjének is az ujonnan feltünt munkást, de mivel tetszett a munkája akkor hagyták ôt dolgozni - de  személyi kontaktust nem kötöttek vele. - Hogy mi volt a célja még ma nem tudják, azonban egy nagy kérdôjelet hagyot maga után a kertészkedô.

Ez a kényes érzés - normalisan - nem a békét teremti meg hanem gyakran valamiféle köszönet szügségét kényszerít elô - azt érezzük - azaz hogy elvárásai voltak velünk szemben(?) Pedig talán nem is kértük a segítségét/vagy csak túlzás is volt benne amit kaptunk.

Az önfeláldozó nem mondja nyiltan ugye de talán gondolja: "- Mi mindent tettem érted...?"
Végül kiderülhet az is - megtörténik - hogy a köszönet elmaradása esetén megsértôdik a hatalmaskodó önfeláldozó - ez igazán kínos!

Az ilyen önfeláldozó ember nem egoista(inkább talán csak altruista) de szeretnénk ha kicsit a pozitiv értelemben egoista lehetne, az identitási egyensúlya erdekében.  Mert a pozitiv egoizmus szereti önmagát is de amellett áldozatokra is képes. - Szeresd a felbarátodat mint önmagadat, a helyes egyensúly mércéje amelyre törekedni kell.

Megesik az azonban nálam is hogy nem tudom hogy mit akarok tulajdonképpen. Nemtudom miért van ez így de vannak akik azt mondják hogy minket mint gyermeket már kiskorunkban rosszul neveltek, azaz egyfajta zsarolásra, amely nevelés megtanított minket erre a hatalmaskodási technikára. Megtanultuk azt hogy "jó tettekkel" is lehet eredményt elérni. "- Ha megcsinálom... akkor ugye kapok fagyit...?" zsarol már a gyermek.
Az utcai cipôkefélô is zsarol a jóságával...

Az identitási egyensúlyi zavarainkat olyankor tanultuk meg amikor pl egy lehetettlen helyzetbe kerültünk. Példaul azt tapasztaltuk meg, hogyha mi igazat mondunk - úgy ahogy gondoljuk a szivünk szerint - akkor nem fognak szeretni. Ugyanakkor azt is megtudtuk hogy hazudni nem szabad tehát mindég az igazat kell mondani. Ez nem más mint egyfajta agymosás amikor kilendül az identitásunk és - roszabb esetben - marad is egy ilyen kilengült helyzetben.
Hogyan lehet lehetséges ilyenkor az - hogy a gyermek megtalálja az identitását - mert ahhoz pedig az kell hogy a gyermek szabadon fejezze ki a kívánságait stb. De ha már elöre tudja hogy azt nem szabad kimondani stb sem akkor...?
- A gyerek lassan azt veszi észre/betanulja hogy neki nem szabad olyanná lenni mint(amilyen) aki valójaban az. - A szülök talán gondolni sem akarnak arra pl hogy jó volna megtudni hogy min gondolkodik a serülô fiú vagy leány. Ha látják is, hogy valami nincs renben, nem akarják észrevenni/tudomásul venni.
- Beszéljünk most valami másról..." amikor...
- A kirekesztés esete vagy pedig a verés is elôkerülhet a roszabb esetekben ha saját véleményeit mondaná ki a gyermek. - Hogyan így, az identitás egyensúlyára nevelni a gyermeket?


Inga kommentarer:

Skicka en kommentar