A vita fôparancsa - legyen béke!

Vannak viták mert vannak különbözô vélemények.

Normalis esetben szeretem a vitákat. Szeretem verbalisan megmérköztettni a gondolataimat a mások gondolataival. Nem baj ha ellenkezô a véleményünk - maradunk mégis barátok.

De amikor már vita folyik valahol, mikor szóljak bele? Persze ez is az én célomtól is függ, tudok-e hozzátenni valami értelmeset, vagy legjobb lenne hallgatni és megpróbálni tanulni valamit az érvelésekbôl. Vágánycsere esetében a legjobb hallgatni.

Ha tetszik-nem tetszik szintjén folyik a vita a kettô között, nem szivesen vágok bele. Egyszerûen nem tudok beleszólni ha pl arról vitáznak hogy kinek milyen szép a frizurája stb. Az egyiknek a szôke tetszik a másiknak a barna..., és mi közöm ehhez? Mert úgyis mindkettônek igaza van - vagy egyiknek sem - nekem, és az ügy szempomtjából is ez teljezen mindegy.

Persze van ennek komoly változata is, megesik amikor mindkettô az igazáért küzd talán, és már oda jutottak hogy nem csak verbálisan történik az ütközet - különösen van ez így pl a politikai kérdések területén. Ilyenkor sokszor elhalványul..., vagy már elfelejtik azt is hogy hogy mi is volt a kiindulópont/a téma, mert már nem is érdekes.
 

De vegyünk egy oktató példát a sportolók életébôl. Kel egy biró és kell egy közöz mérce!
Mert úgye ezt egy sportolónak tudnia kell, hogy bizony számit az is hogy mi/hol volt a startvonal... azaz a indulópont. És két dolgot egyszerre megvitatni nehéz sôt ha ez bonyolódik egy harmadikkal - személyeskedéssel.

De sok vita esetében ez nem is fontos. A feleségem meghalt szegény, de - megjegyzem - nem egy rossz vita eredményeképpen. Sokszor vitáztam vele is sokszor pl a gyermeksnevelés terén és annélkül hogy azt éreztük hogy a célba értünk volna. És akkor ez így volt jó! Mert elfogadtuk azt is hogy célba érni úgysem tudunk. Söt a kijelölt cél el is ronthatja az egészet ha túlzottan ragaszkodunk ahhoz hogy hamar elérjük azt.

A vitáink sokszor mintegy eszmecsere volt csupán, egy nem meghatározott cél nélkül, s ha úgy tetszik, egy, egy tetszik-nem tetszik szinten. De vitáink mégis hasznosnak bizonyultak még akkor is ha azt éreztük, hogy semmit sem jutottunk elôre. Mégis haladunk elôre egy kicsit s mert hallgatni is megtanultunk egymásra. És idôt engedni is fontos ahhoz hogy kialakuljon egy termékeny vélemény.

A cél - mondjuk -  mégis a gyermeknevelés volt de ugyanakkor saját magunk is nevelôdtünk. Tehát a vitának lehet több célja vagy dimenziója  is lehetséges pl önmagunk megismerése szempontjából. - Ezért nem szabad siettetni!

A fô cél - mert ez a cél mindenkor fontos - mégis mindenekelött az volt, hogy megmaradjon a béke közöttünk és a gyermekeinkkel. Ès a békét sikerült is - azt hiszem - általában megtartani, a különbözô vélemények ellenére is.

- Ha mindég ez a föcél érvényesül a vitákban akkor elkerülhetô a sárdobálas, veszekedés és hasonlók.