Svédországba kerültem mint 56-os magyar. Hamar észrevettem, még mielött a svéd nyelvet is megtanultam volna, hogy, mások a svédek.
De ezt ôk is hanarabb észrevették mint mi, csak persze fordítva, mégpedig azt, hogy mi magyarok vagyunk mások.
Ez különösen akkor mutatkozott meg - mert ez érdekel most minket - amikor mi magyarok vitatkoztunk egymással.
Mi magyarok voltunk igazán mások, mert néha azt kérdezték, hogy mi a baj, mert hogy miért veszekszünk? - Mert éppen erre, a svédben szokatlan magyar vonásra, figyeltek fel a svédek.
Mert úgye elôfordul, hogy mi magyarok gyakran magas hangon és talán hadonászva is vitatkozunk. De számunkra ez nem különös, mert nekünk ebben semmi személyeskedés nem volt, és mert a heves hangnem ellenére is megtudtuk tartani a barátságunkat. Mert mi ezt így szoktuk meg, ez volt - így is mondható - a mi kultúránk amit magunkkal hoztunk. - Szép, nem szép, ez most egy más kérdés.
És amikor a svédek vitáztak - úgy tûnt nekünk, hogy... - mert azt sem tudtuk megitélni, hogy éppen vitáznak, mert olyan nyugodtan csinálták/ják azt, és azt teljesen végig hogy.... Úgyhogy mi magyarok éppen ezt nem tudtuk megérteni. Hogy is lehet így svédesen eredményesen vitázni, különös sérzelmek bevetése nélkül?
- Lehetséges-e, ilyen egyhangú barátságos fokon, valamivel is, zöld ágra vergôdni? - Késöbb megtanultam hogy lehet. De ehhez egy svéd asszonyal kellet 42 évig élnem. - Sokat tanultam tôled! Köszsönöm akkor is, ha most már nem hallod ott a sírban, ahol most nyugodtan fekszel! Hamar követlek én is.
Ehhez tehát sajnos több év is kellet hogy ezt végre megértsem. De egyben azt is megtanultam - a házasságom ideje alatt - hogyha nagyok az elvárásaink a vita lebonyolításával kapcsoslatban, az is egy nagy hiba lehet. Mert akkor félünk vitázni, megvitatni egy nagyon fontos dolgot, ha azt/akkor is, ha nagyon kellene.
- Ezért is van az hogy a svédek a félelmük miatt nem mernek vitázni! Itt Svédben pl nehéz felvilágosítást kapni arról hogy mi volt a hiba. Az elvárás az, hogy ezt meg azt már magadtól is megkellet volna értened. Hibátlan fellépést várnak!
Egy magyarral vitázva - magamra ébredve - mindég feljebb toltam a hangnemet ha úgy éreztem hogy igazam van/volt. Ezt teszem sajnos ma is - egy rossz/jó(?) magyar szokás? És talán éppen ezért nem is tárgyalnak szivesen velem a svédek. Egy svéd feleségem volt - mint említettem - és ô volt az aki elárult egyet mást nekem, rålam és a svédekrôl. Amig végre megértettem a kultúrától függô problémaimat.
Sokszor szégyenlem magam, éppen azért, mert könnyen elvesztem a higgadságomat. Nem azért mert személyeskedni akarok, koránt sem, mert akkor nem lennék olyan bátor. A személyeskedést, azt bizony valójában sosem szerettem. Mert engem mindég mag a az ügy hevit fel amikor az ügyért síkbaszálva emelem meg a hangom. - S az eredmény? Nem vitatkozom szivesen a svédekkel de ôk sem velem. Megszerettem hogy inkább irogatok, mint most is!
És az asszony?Az asszony megértette hogy vanna kulturális külömbségek. De azok minimális jelentôségûek ha az ember szereti az asszonyt. És én szerettem ôt - még most is hordom a gyûrûjét, nyolc évvel a halála után. - A jó vitákban szeretni is skell tudni!
De ezt ôk is hanarabb észrevették mint mi, csak persze fordítva, mégpedig azt, hogy mi magyarok vagyunk mások.
Ez különösen akkor mutatkozott meg - mert ez érdekel most minket - amikor mi magyarok vitatkoztunk egymással.
Mi magyarok voltunk igazán mások, mert néha azt kérdezték, hogy mi a baj, mert hogy miért veszekszünk? - Mert éppen erre, a svédben szokatlan magyar vonásra, figyeltek fel a svédek.
Mert úgye elôfordul, hogy mi magyarok gyakran magas hangon és talán hadonászva is vitatkozunk. De számunkra ez nem különös, mert nekünk ebben semmi személyeskedés nem volt, és mert a heves hangnem ellenére is megtudtuk tartani a barátságunkat. Mert mi ezt így szoktuk meg, ez volt - így is mondható - a mi kultúránk amit magunkkal hoztunk. - Szép, nem szép, ez most egy más kérdés.
És amikor a svédek vitáztak - úgy tûnt nekünk, hogy... - mert azt sem tudtuk megitélni, hogy éppen vitáznak, mert olyan nyugodtan csinálták/ják azt, és azt teljesen végig hogy.... Úgyhogy mi magyarok éppen ezt nem tudtuk megérteni. Hogy is lehet így svédesen eredményesen vitázni, különös sérzelmek bevetése nélkül?
- Lehetséges-e, ilyen egyhangú barátságos fokon, valamivel is, zöld ágra vergôdni? - Késöbb megtanultam hogy lehet. De ehhez egy svéd asszonyal kellet 42 évig élnem. - Sokat tanultam tôled! Köszsönöm akkor is, ha most már nem hallod ott a sírban, ahol most nyugodtan fekszel! Hamar követlek én is.
Ehhez tehát sajnos több év is kellet hogy ezt végre megértsem. De egyben azt is megtanultam - a házasságom ideje alatt - hogyha nagyok az elvárásaink a vita lebonyolításával kapcsoslatban, az is egy nagy hiba lehet. Mert akkor félünk vitázni, megvitatni egy nagyon fontos dolgot, ha azt/akkor is, ha nagyon kellene.
- Ezért is van az hogy a svédek a félelmük miatt nem mernek vitázni! Itt Svédben pl nehéz felvilágosítást kapni arról hogy mi volt a hiba. Az elvárás az, hogy ezt meg azt már magadtól is megkellet volna értened. Hibátlan fellépést várnak!
Egy magyarral vitázva - magamra ébredve - mindég feljebb toltam a hangnemet ha úgy éreztem hogy igazam van/volt. Ezt teszem sajnos ma is - egy rossz/jó(?) magyar szokás? És talán éppen ezért nem is tárgyalnak szivesen velem a svédek. Egy svéd feleségem volt - mint említettem - és ô volt az aki elárult egyet mást nekem, rålam és a svédekrôl. Amig végre megértettem a kultúrától függô problémaimat.
Sokszor szégyenlem magam, éppen azért, mert könnyen elvesztem a higgadságomat. Nem azért mert személyeskedni akarok, koránt sem, mert akkor nem lennék olyan bátor. A személyeskedést, azt bizony valójában sosem szerettem. Mert engem mindég mag a az ügy hevit fel amikor az ügyért síkbaszálva emelem meg a hangom. - S az eredmény? Nem vitatkozom szivesen a svédekkel de ôk sem velem. Megszerettem hogy inkább irogatok, mint most is!
És az asszony?Az asszony megértette hogy vanna kulturális külömbségek. De azok minimális jelentôségûek ha az ember szereti az asszonyt. És én szerettem ôt - még most is hordom a gyûrûjét, nyolc évvel a halála után. - A jó vitákban szeretni is skell tudni!
Szeretni is kell tudni
SvaraRadera